Kutatócsoportunk előadásai a bronzkori régészet új eredményeiről az Európai Régészek Szövetsége virtuális konferenciáján

Az European Association of Archaeologists (EAA) konferenciái az elmúlt 25 esztendőben évről-évre más európai nagyvárosban kerültek megrendezésre. Régóta váratott magára egy Budapesten megrendezendő tanácskozás, amelynek 2020. évi megszervezését az ELTE BTK Régészettudományi Intézete, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Várkapitányság Nonprofit Zrt. vállalta. A budapesti konferencia szervezői a hálózatok szerepét állították a középpontba, mottójukban utalva arra, hogy a Kárpát-medence, és ennek központjában a mai Magyarország területe földrajzi helyzetéből következően fontos szerepet játszott Európa mindenkori történetében, „vérkeringésében”. A téma aktualitásában további szempont, hogy a hálózatok kutatását a utóbbi két évtizedben nagyban előrelendítő világhírű fizikus, Barabási Albert-László is a térségben kezdte munkásságát.

Az EAA immár 26. éves konferenciáját azonban az alapos előkészületek ellenére elsodorta a világjárvány, Budapesten 2022-ben nyílik újra lehetőség annak megrendezésére. Így 2020. augusztus 24-30. között a szövetség első virtuális találkozójára került sor.

 

A tudományos programban 170 szekcióban 1800 online előadás és poszter kapott helyet, amelyet közel 2000 résztvevő tekinthetett meg. Annak ellenére, hogy a félezer egyidejűleg bejelentkezett felhasználó kezelése technikai nehézségekkel is járt, és egyes szekciókat a következő évekre halasztottak, a szervezők és a Scientific Committee elnöke, Anders Alexandra munkájának köszönhetően nagyon színvonalas rendezvénynek lehettünk tanúi a virtuális térben.

Kutatócsoportunk bronzkort célzó kutatásait több szekcióban is bemutattuk. A 135. Archaeogenetics, the real meaning: towards synergies between genetics and archaeology című szekcióban (szervezők: Szécsényi-Nagy Anna, Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, Budapest; Alissa Mittnik, Department of Genetics, Harvard Medical School, Boston; Department of Archaeogenetics, Max-Planck Institute for Science of Human History, Jena; Maite Rivollat, Department of Archaeogenetics, Max-Planck Institute for Science of Human History, Jena; PACEA – UMR 5199, University of Bordeaux;Stefanie Eisenmann, Department of Archaeogenetics, Max-Planck Institute for Science of Human History, Jena; Karina Gerdau, University of Strasbourg) 13 előadás és egy poszter szerepelt. Gerber Dániel kollégánk előadásában a Balatonkeresztúron feltárt bronzkori temetkezések és tömegsír komplex régészeti és genetikai elemzéséről számolt be.

A 234. Collapse in the Basin: regional perspectives on the 1500-1200 BC transition in the Carpathian Basin című szekcióban (szervezők: Parditka Györgyi, Museum of Anthropological Archaeology, University of Michigan; Paul Duffy, The Archaeology Centre, University of Toronto; The Italian Academy for Advanced Studies in America, Columbia University; Szeverényi Vajk, Déri Múzeum, Debrecen; Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, Budapest; Dragan Jovanović, City Museum Vršac; Barry Molloy, University College Dublin) 11 előadás kapott helyet a Kárpát-medence keleti részétől a Balkánig nyúló térség középső bronzkorának végét és a késő bronzkor első felét állítva fókuszba. Kutatócsoportunk előadását Szeverényi Vajk tartotta meg, ahol számos új adatot mutattunk be a korszak kronológiai értelmezéséhez kapcsolódóan.

A 279. Neolithic and Bronze Age tells and their networks in the Carpathian Basin and beyond című szekcióban (szervezők: Pusztainé Fischl Klára, University Miskolc; Kienlin, Tobias, University Cologne; Füzesi, András, Eötvös Loránd University, Faculty of Humanities, Archaeological Departement, Rassmann, Knut és Bánffy, Eszter, RGK) az újkőkori és bronzkori Alföld tell-kultúrák életébe és kutatásukba nyerhettünk betekintést 9 előadás és egy poszter révén. A kutatócsoportunk tagjainak részvételével végzett jászdózsai roncsolásmentes terepi kutatásokat Kulcsár Gabriella mutatta be.

A 376. számú, Networks and mobility in the 3rd-2nd Millennium BCE between the Middle-Danube and the Adriatic area: new ideas and interdisciplinary approaches címmel megrendezett szekcióban (szervezők: Claudio Cavazzuti, intézetünk vendégkutatója, Institute of Archaeology, Hungarian Academy of Sciences; Museo delle Civiltà in Rome; Alberta Arena, Sapienza Università di Roma; Mario Gavranović, Institut für Orientalische und Europäische Archäologie OREA, Austrian Academy of Science; Kiss Viktória, Institute of Archaeology, Hungarian Academy of Sciences; Mathias Mehofer, Vienna Institut for Archaeological Science – VIAS, University of Vienna) hat előadás és egy poszter szerepelt. A tematikának megfelelően a Közép-Duna régióban, valamint a Délkelet-Alpok, az Adria és az Észak-Balkán vidékén élő korabeli közösségek kereskedelmi és társadalmi kapcsolatairól tudhattunk meg új adatokat a kerámia és fémvizsgálatok valamint az emberi maradványok elemzése alapján. A stroncium izotópos vizsgálatok például arra utalnak, hogy az exogám házasodási szokások a korszak társadalmában általánosan jellemzők, s az elit családok férfi tagjai számára előszeretettel választottak messze földről érkező, hasonlóan magas státuszú feleséget. Az Elena Leghissa által bemutatott előadásban és egy poszteren a Trieszti karsztvidék, Ljubljana térsége és a Nyugat-Dunántúl közötti kapcsolatok eredményeit foglaltuk össze a kora és középső bronzkori kerámia edények multidiszciplináris vizsgálata alapján.

A 444. 14C: the clock reading the past and present of the humankind című szekcióban (szervezők: Timothy Jull, Institute for Nuclear Research; University of Arizona; Irka Hajdas ETH Zürich) öt előadás és két poszter kapott helyet, köztük Melis Eszter posztere a nyugat-dunántúli kora és középső bronzkor új abszolút datálási adatainak értelmezéséről.

Az 517. “More than just bones” – understanding past human behaviour through the study of human remains című általános szekcióban Szeverényi Vajk az érdi bronzkori település gödör temetkezéseinek legújabb kutatási eredményeiről tartott előadást.

Kiemelendő még, hogy az egyik keynote előadásra Szécsény-Nagy Anna kapott felkérést; Prehistory of the Carpathian Basin from the perspective of archaeogenetics című előadásában a kutatócsoportunkkal együttműködésben végzett legújabb őskori archeogenetikai elemzési eredményeket foglalta össze az újkőkortól a vaskorig.

A virtuális konferencia szokatlansága ellenére nagyon sikeres volt. Számos, a bronzkort érintő előadás nyomán új módszerekkel és eredményekkel ismerkedhettünk meg, amelyek megvitatására a szekciók közben szóban és chaten, valamint külön videó hívások formájában volt mód. A konferencián került sor az EAA új elnökségének megválasztására, amelyen a szervezet első magyar származású elnökasszonyát szavazták meg Bánffy Eszter személyében.

Előadásaink és posztereink:

JÁSZDÓZSA-KÁPOLNAHALOM — AN EMBLEMATIC SITE IN THE HUNGARIAN BRONZE AGE RESEARCH

Kulcsár, Gabriella (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities) – Gulyás, András (Jász Múzeum) – Kiss, Viktória (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities) – Serlegi, Gábor (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities) – Vágvölgyi, Bence (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities)

RECONSIDERING EARLY AND MIDDLE BRONZE AGE ABSOLUTE CHRONOLOGY IN HUNGARY

Kiss, Viktória (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, HAS) – Csányi, Marietta (Damjanich János Museum) – Dani, János (Déri Museum, Debrecen) – Pusztainé Fischl, Klára (University of Miskolc) – Kulcsár, Gabriella (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, HAS) – Melis, Eszter (Várkapitányság Nonprofit Zrt.; Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, HAS) – Szabó, Géza (Wosinsky Mór Museum, Szekszárd) – Szeverényi, Vajk (Déri Museum, Debrecen)

INFERENCES ON ORIGIN AND SOCIAL ORGANISATION OF EARLY AND MIDDLE BRONZE AGE COMMUNITIES LIVED IN THE WESTERN CARPATHIAN BASIN

Gerber, Dániel – Székely, Orsolya – Szeifert, Bea (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, Budapest, Hungary; Department of Genetics, ELTE Eötvös Loránd University, Budapest) – Egyed, Balázs – Ari, Eszter (Department of Genetics, ELTE Eötvös Loránd University, Budapest) – Köhler, Kitti – Mende, Balázs (Institute of Ar­chaeology, Research Centre for the Humanities, Budapest) – Fábián, Szilvia (Hungarian National Museum, Budapest)

CONTACTS AND MOBILITY BETWEEN THE CARPATHIAN BASIN AND THE TRIESTE KARST BASED ON MULTIDISCIPLINARY INVESTIGATIONS OF THE LJUBLJANA CULTURE POTTERY

Leghissa, Elena (ZRC SAZU, Institute of Archaeology, Ljubljana) – Montagnari Kokelj, Manuela (Department of Humanities, University of Trieste) – Colin, Eugenia – De Min, Angelo (Department of Mathematics and Geosciences, University of Trieste) – Kiss, Viktória (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, Hungarian Acad-emy of Sciences) – Prokop, David (CEITEC-Central European Institute of Technology; Brno University of Technology, Institute of Physical Engineering) – Kasztovszky, Zsolt – Szilágyi, Veronika – Harsányi, Ildikó (Nuclear Analysis and Ra-diography Department, Centre for Energy Research, Budapest) – Bernardini, Federico (Centro Fermi, Museo Storico della Fisica e Centro di Studi e Ricerche; Multidisciplinary Laboratory, The “Abdus Salam” International Centre for Theoretical Physics)

PROVENANCE, TECHNOLOGY AND POSSIBLE FUNCTION OF GÀTA-WIESELBURG VESSELS FROM FRIULI VENEZIA GIULIA (NORTH-EASTERN ITALY)

Leghissa, Elena (ZRC SAZU, Institute of Archaeology) – Roffet-Salque, Melanie (Organic Geochemistry Unit, School of Chemistry, University of Bristol) – Kiss, Viktória (Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, Hungarian Academy of Sciences) – De Min, Angelo (Department of Mathematics and Geosciences, University of Trieste) – Visentini, Paola (Friulian Museum of Natural History, Udine, Italy; Archaeological Museum, Udine Civic Mu-seums) – Prokop, David (CEITEC-Central European Institute of Technology; Brno University of Technology, Institute of Physical Engineering) – Montagnari Kokelj, Manuela (Department of Humanities, University of Trieste) – Bernardini, Federico (Centro Fermi, Museo Storico della Fisica e Centro di Studi e Ricerche; Multidisciplinary Laboratory, The “Abdus Salam” International Centre for Theoretical Physics)

NEW DATA ON THE CHRONOLOGY OF EARLY AND MIDDLE BRONZE AGE IN WESTERN HUNGARY

Melis, Eszter (Castle Headquarters Integrated Regional Development Centre Ltd.; Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities

SACRIFICE, (RE)BURIAL, AND THE FRAGMENTATION OF BODIES: HUMAN REMAINS FROM EARLY AND MIDDLE BRONZE AGE SETTLEMENTS IN THE CARPATHIAN BASIN

Szeverényi, Vajk (Déri Múzeum, Debrecen; Institute of Archaeology, Research Centre for the Humanities, Budapest; Institute of Archaeological Sciences, Eötvös Loránd University, Budapest.



Vissza