Kézművesek és régészek találkozója Spanyolországban – a CRAFTER projekt első állomása

2018. júliusában indult útjára a CRAFTER projekt (“Crafting Europe in the Bronze Age and Today”), mely a Kreatív Európa Program keretében valósul meg, kapcsolódva az Európai Kulturális Örökség Éve 2018 programsorozathoz. A program célja, hogy az európai kulturális örökséget közös, megőrzendő értékként kezelje és az európai bronzkori kerámiaművességből nyert inspirációkkal segítse a modernkori kézművesség újjáélesztését. Különösen törekszik a kulturális örökség kortárs alkotók által, modern innovációk segítségével történő bemutatására, ezzel is erősítve a kulturális örökség és más kulturális és kreatív ágazatok közötti párbeszédet.

A CRAFTER öt európai ország nyolc intézményének együttműködésével jött létre: a Barcelonai Autonóm Egyetem és Mula város önkormányzata (Spanyolország), az EXARC (Hollandia), a Hallei Őstörténeti Múzeum (Németország), a Paraćini Városi Múzeum (Szerbia), valamint a debreceni Déri Múzeum és a budapesti MTA BTK Régészeti Intézet részvételével.

A projekt másfél éves időtartama alatt, 2019 végéig számos tevékenységet valósítanak meg a projektpartnerek. Elsőként, a résztvevő országok kulturális örökséggel foglalkozó szakemberei és a helyi kézművesek, alkotók témával kapcsolatos tapasztalatcseréjére kerül sor. Keramikusok és régészek találkoznak a spanyolországi Mulában, hogy újraértelmezzék az őskori kerámia készítési hagyományait.  2018. október 29-30-án a spanyolországi Mula városa ad helyet a CRAFTER (Crafting Europe in the Bronze Age and Today) projekt nemzetközi találkozójának. A La Bastida Baráti Kör (ASBA, Totana) és a Mula-i városháza által szervezett nyilvános rendezvény célja, hogy megismertesse a nagyközönséggel a bronzkori (Kr. e. 2200–1500) régészeti örökséget, illetve újjáélessze az egykori kerámiakészítési hagyományokat. A találkozóra öt országból (Spanyolország, Hollandia, Németország, Magyarország, Szerbia) nyolc résztvevő partner érkezik.

A spanyolországi Mula látképe (© Claudia Molero)

A nemzetközi találkozón szakmai tapasztalatcserére, kerekasztal beszélgetésekre és kísérleti kerámiakészítési bemutatókra is sor kerül. A modernkori fazekasok és régészek újraértelmezik négy, egykori európai bronzkori közösség (El Argar, Únětice, Füzesabony és Vattina) kerámiakészítési hagyományait. A rendezvény kapcsolódik a Kreatív Európa Programhoz, amelyet az EACEA (az Európai Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség) támogat.

Vattina-típusú kerámia kísérleti régészeti rekonstrukciója, Dejan Jovanović (© Dejan Jovanović / Paraćini Városi Múzeum)

El Argar típusú kerámia kísérleti régészeti rekonstrukciója, Pedro Navarro (© J.A. Soldevilla / UAB)
Vattina-típusú kerámia kísérleti régészeti rekonstrukciója (© Vladan Caričić / Paraćini Városi Múzeum).

A rendezvény részletes programja ITT érhető el.

A CRAFTER projekt magyarországi résztvevői a debreceni Déri Múzeum munkatársai (Balogh Csaba, Dani János, Priskin Anna, Szeverényi Vajk) és az MTA BTK Régészeti Intézet és a Lendület Mobilitás Kutatócsoport munkatársai (Gucsi László, Király Ágnes, Kiss Viktória, Kulcsár Gabriella).

A projekt hírei folyamatosan nyomon követhetőek lesznek a fenti intézmények honlapján.



Vissza